Az én történetem
Sziasztok!
Nagy örömmel köszöntelek Titeket!
Timi vagyok, jóga oktató. Van egy kislányom, aki 16 hónapos és egy kisfiam, aki odafentről vigyáz ránk. Angliában élek immár 13 éve.
A testmozgás -egy 8 éves kihagyással-gyermekkorom óta az életem része. Már 3 évesen elkezdtem táncolni, majd tánc tagozatra jártam általános iskolában is. Balett művésznek készültem, azonban nem voltam hajlékony egyáltalán, így ez álom maradt számomra. Később is jelen volt az életemben a mozgás, azonban inkább csak néha-néha mozogtam, épp amikor rám jött,hogy most mozogni kéne kicsit. De valahogy mindig azt éreztem, hogy valami hiányzik a mindennapjaimból.
Kb. 7-8 éve kezdtem el rendszeresen jógázni, elsősorban azért, hogy egészségesebb legyek, és, hogy ne fájjon a derekam. Aztán idővel azon vettem észre magam, hogy a jóga kezd át- vagyis inkább reformálni. Nem csak fizikailag, hanem mentálisan is. A jóga a mindennapjaim részévé vált. Már akkor kezdett bennem körvonalazódni, hogy én ezt a csodálatos dolgot tovább szeretném adni másoknak is. De még sok időnek kellett eltelnie, hogy lépjek is ez ügyben. Végül a kisfiam halála volt az, ami tettlegesítette az elgondolást, és elvégeztem a jóga oktató képzést.
Célom, hogy heti rendszerességgel tánogassalak a jógi utadon, inspirációt, hasznos tippeket és gyakorlati tanácsokat adjak, hogy egy jobb és mélyebb kapcsolatot ápolhass mind a testeddel, mind a lelkeddel. Bízom abban, hogy segíthetek neked, hogy egy egészségesebb, boldogabb, teljesebb életet élhess.
Szeretettel,
Timi